Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kiállítás technikai okok miatt 2014.szeptember 14-ig látogatható!

2014-ben is megszervezték a bugaci lovas-rendezvényt, pásztor-vetélkedéssel, homoki kikerics-túrával, amatőr színielőadással, fogat-versennyel. A hagyományos palettát az idén – aktuálisan – bővítették egy 30 éves jubileumi  megemlékezéssel, világbajnoki sikert láttató emlékkiállítással.

Egyébként 2014-ben „turbóztak” a világraszóló magyar fogathajtó jubileumok. 5 évvel ezelőtt, 2009-ben: Kecskemét, kettes VB, két magyar éremmel. 10 év, 2004: Kecskemét, négyes VB, két magyar aranyérem. 15 év, 1999: Kecskemét, kettes VB, négy magyar éremmel. 25 év, 1989: Balatonfenyves, kettes VB, két magyar éremmel. 40 év, 1974: Frauenfeld (SUI), négyes VB, s a szakág történetének első magyar aranya, Fülöp Sándor győzelmével. Mindezek közül is kiemelkedik az 1984-évi (30 év) szilvásváradi négyes-fogat hajtó világbajnokság, ahol minden egyéni érmet (és további 4-5. egyéni helyezést), valamint a csapat-aranyat is magyar versenyzők nyerték.

Miután 30 évvel ezelőtt két bugaci versenyző (Juhász László, Bálint Mihály) egyidejűleg állhatott a VB-dobogón, a bugaci Abonyi Imre Fogathajtó és Lovassport Egyesület, Szabó László polgármester vezetésével Emlékkiállítást rendezett. S meghívta az egykori érintetteket – Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor, Bozsik József, Sipos Lajos, Fintha Gábor, Muity Ferenc, Krizsán Sándor versenyzőket és Váczi Ernő szövetségi kapitányt – egy baráti találkozóra, filmvetítéses, nyíltszíni beszélgetésre, szakmai-baráti emlékterítésre.

A népes közönséget vonzó eseménysort a házigazda, Szabó László kitűnően vezényelte, s az aktuális témamozzanatokat egy-egy korábbi írásos emlékkel elevenítve serkentette az egykori sikerhősök élménybeszámolóját. Taglalták az akkori „világharag” (Moszkva, Los Angeles olimpia bojkottok) enyhítés magyar sikerét, az edzőtábor ló-influenzás karantén izgalmait, a ló-átcsoportosítások kényszerét, az országos, önzetlen összefogások példaértékét, a győzni akaró ellenfelek szerényedését, a rendezési és versenyzési magyar sikerek világvisszhangú elismerését. Mindezek mellett, az adomaszerű emberi humormorzsák felelevenítése gazdagította az érdeklődő közönség emlék-bugyrait. És a kiállítás! A különtermet zsúfolásig megtöltötte a versenyzőktől kölcsönzött díjak, emléktárgyak, fotó- és sajtóanyagok özöne, melyek egy hónap időtartammal tovább is megtekinthetők.

Kegyelettel emlékeztek – az időközben elhunyt – Bálint Mihályra, és a néhai „nagyöreg” Abonyi Imrére. A meghívottak képviseletében Váczi Ernő mondott köszönetet a házigazdák – ma már ritka – figyelméért, az értékek értékkezeléséért. Kihangsúlyozta, hogy ismerete szerint nincs a világnak még egy olyan települése, mint a 2800-as lélekszámú Bugac, ahol egyidejűleg személyesíthetően működött egy „ötös-fogat”, mely világszínvonalon aranyozta be a magyar fogatkultúrát: Abonyi László, Abonyi Imre, Bálint Mihály, Kecskeméti László és az 1984. év világbajnoka, Juhász László. Munkásságuk példaértéke, tehetségük emlékgondozása kötelem!

A jó hangulatú bugaci baráti találkozó  - „még-egyszer” – himnuszhangú vigyázz-állással zárult.

Bugac, 2014. szeptember 6.                             Hollósy Katalin

Függelék. (Kivonatok – bugaciakról)

1.     Abonyi Imre. Dávid Sándor írása az Aranyúton-ban: „…Aztán megérkezett Abonyi. Mondták, tudtuk, hogy csinált már ilyet, de hinni nem mertük, amíg most nem láttuk: vágtában hajtotta meg az akadálypályát. Azzal a teljes gőzzel érkezett, amellyel bemelegített, és csak úgy száguldozott verseny közben is. Ötvenezer ember állt megrökönyödve, tátott szájjal a pálya körül, s a görcs szorította össze a szívünket, nehogy ledöntsön már valamit. Nem lehet elfelejteni azt a pillanatot, amikor ahhoz a bizonyos sarokházhoz ért, ahol Miller lépésben is elvérzett. Imre ide is vágtában érkezett, rohanva az L alak első szárába. És abban a pillanatban, amikor a tömeg már följajdult, hogy vége!, mert az első két lova már-már ledöntötte az L szemben lévő oldalát, akkor ezt a két lovat, mintha fejlövés érte volna, villámsújtottan befordultak, beestek balra, a kivezető oldalra, és vitték maguk után a többieket, a kocsit is.

Elementáris erővel tört föl a lelkesedés az emberekből. Ilyent ember még nem látott, amit most Abonyi művelt. Érezte ezt mindenki. Ez volt az addigi legnagyobb ünnepe a magyar fogathajtásnak…”

2.     Bálint Mihály. Hermann P. Laur (Reiten und Fahren), részletek egy későbbi magyar-barát német újságíró emlékeiből: „…Egy nappal korábban a sajtó képviselői számára szervezett terepbemutatón örömmel törődtem bele abba, hogy fogatbírói segítségemre ezen a gyilkos pályán nem lesz szükség. Mind a kilenc magyar számára rendelkezésre állnak már a külföldi szakemberek, hogy az esetleges jármód-beli hibákat megítéljék… A díjhajtás napján hívatnak a technikai kiküldötthöz…  Fülöp Sándort kellene kísérnem, aki ex-világbajnok, jelenleg a magyar csapat tagja Bárdos és Juhász mellett. Ő azonban a mezőny második harmadának felén indul, így nekem sem időm, sem lehetőségem nem lenne a többi fogathajtót az akadályokban látni, fényképezni. Dubey úr megértő, így kiosztja rám az első magyar indulót, Bálint Mihályt… „Öt – négy – három – kettő – egy – indulás!” Ez az utasítás minden nyelven egyformán hangzik. A lovak helyből ügetésben indulnak a „A” szakasz 8750 méter hosszú emelkedőjére, kb. 15 km/h sebességgel. A bakon mellettem ülő férfi – a várakozásnak megfelelően – koncentrál, és biztos fogathajtónak bizonyul. A hátunk mögött elhelyezkedő fiatalemberek felhívás nélkül reagálnak minden kanyarban, elágazásnál, irányító táblánál. Bizalmam növekszik, már nemcsak az utazást élvezem, hanem a csodálatos tájat is. Jármód-hibák nem fordulnak elő. A kocsirúd mellé fogott két sárga és az előre fogott két szürke olyan tért ölelően fekszik a hámba, hogy időtúllépésről szó sem lehet… Az utolsó szakasz előtt 10 perces pihenő. Az állatorvos nem talál semmilyen negatívumot. Fel tehát az utolsó, legnehezebb „E” szakaszra. 8000 méter, 7 akadály, 10 kötelező áthaladási kapu, erős magassági különbségek – mindezt 32 perc alatt, 15 km/h sebességgel kell teljesíteni… A startvonalat fából faragott székely kapu díszíti.  Az első akadályhoz vezető szakaszt szinte pillanatok alatt teljesítjük. Áthatolunk a hibazónát jelző vonalon, a milliméterre pontos szűk farakatok között. Lent látjuk a fahidat, alatta csillog a vízesés. Mielőtt még a rosszul működő fékre gondolnék, a másodperc töredéke alatt vágtába csap át a négyes fogat, és a legnagyobb biztonsággal teljesítjük a házmagasságú meredélyt. A tó vize habzón csap ki jobbra, balra, mint egykor állítólag a Vörös-Tenger is megtette Israel gyermekei számára. Már rég kint vagyunk a hibazónából, mikor mögöttünk felharsan a sok száz néző tapsa. (Csak a világbajnok Juhász lesz itt ilyen gyors.)A kettes akadályig – ami egy meredek szakaszból és szűken elhelyezett szénaetetőkből áll – néhány kilométeres erdei út vezet. Mikor megérkezünk, ismét minden néhány másodperc alatt zajlik le. Erőteljes galoppugrásokkal felfelé, a hosszabb úton megkerülve az etetőket, s ugyanolyan gyorsan ismét le és ki a hibazónából. (Itt a Bárdos által simán, probléma nélkül meghajtott rövid úton fog a címvédő Velstra először felakadni.)…

Egy perccel később a fogat probléma nélkül vette a 3. számú akadályt: a négy faszénégető körüli kígyóvonalat és a kört. Utána jött a kötelező áthaladási kapu és a félelmetes lehajtó szakasz…(Többen borultak itt.) Bálint lépésről lépésre tartja fel a lovakat és a rájuk nehezedő kocsit. A féket tövig benyomja, a két segédhajtó messze, balra kihajlik, és kiegyensúlyozza a meredek rézsűt. Utána az út balra kanyarodik: a blokkoló bal elülső kerék, mint az ekevas fúródik a talajba, érzem, hogy a jobb hátsó kerék felemelkedik. Felborulunk? A segédhajtók éppen a rossz oldalon vannak! Bálint gyorsan a jobb oldalra dől, én áthajlok a magam 90 kilójával a háta mögött. Ekkor a blokkolt fék oldódik, a lovak azonnal vágtába csapnak át, egyenesbe rántva a kocsit, majd jobbra fordulva át a kis vizes-árkon, a fanyiladékon ki a túloldali tisztásra. Minden rendben! A lovak tökéletesen dolgoztak… S itt vagyunk a 4-es akadálynál, a csillag alakú karámban. (Ben Duen itt fog felakadni.) Bálint fogata koccanás nélkül átrepül rajta. Az 5. és 6. akadály teljesítése is zavarmentes. A lovak végtelenül szívósak, teljesítő-képesek. Vajon hogyan képezik ki őket erre a csúcsteljesítményre? Az utolsó akadály bent van a stadionban. A bekerített dobogó már kissé csúszik a szemerkélő esőben. Óvatosan, de lendületesen, valószínűtlen biztonsággal mennek rajta Bálint sárga és szürke lovai. (Más lovak itt később csúszkáltak, elestek. Velstrának itt kellet kifogni, kizáródni.) A végső célvonalon áthaladva 6 ponttal zárta a Bálint-fogat a terepversenyt. Ezzel sok helyet előreugorva a másnapi akadályhajtás után bronzérmes lett, előtte és mögötte 2-2 magyar honfitársával… Nagy nap ez a pusztai ménes, Bugac számára is, hiszen a lovak kiképzését ott Juhász együtt irányítja Bálinttal!... Közelebb kerültem végre a magyar sikerek titkához? Ha Bálint Mihály csak kevéssé is hasonlít a fogatokon ülő honfitársaihoz, azt mondhatom, igen!”

3.     Juhász László. Váczi Ernő írása a Zsurmák-ban: „A világbajnok. Már ifjonti legényként törekvő, feladatmegoldó hajlamával, szívlapáttól izmosodott karokkal, bugaci csikósként került érző-értő, lelki-szakmai kapcsolatba a lóval. S mint a magyar rónák el-elkószáló huncut, de szemlélődő csikója, egy felügyelői ostorpattintásra visszatért az aranyméneshez, a közösséghez. (Évtizedek múltával is hálásak lehetünk Zoboki Mihály ostorpattintásának.) Majd az életfolyam lehetőségeinek keresztösvényein egy sajátos pejszínű ló-füzérrel közös hullámhosszra kerülve, Juhász László berobbant a magyar hajtóválogatottba. Az alkohol-absztinens, bő nyállal, gyorsan étkező élsportolóra ráillik a magyar mondás: ki hogy eszik, úgy dolgozik! És a gyors Juhász az 1982-es apeldoorni vb. bronz dobogójáról üstökösként szállt az aranyérmes trónszékbe – Szilvásváradon. S ezzel magyar közönség előtt, százezrek szívét dobbantva, a himnuszhangú, trikolórlengető aranydélutánon örökre beírta nevét az egyetemes fogathajtás történelem-könyvébe egy magyar tehetség: Juhász László,

• aki a félegyházi tanyavilágban született 1950-ben,
• aki Bugac község lakója,
• aki Kiskunfélegyháza város díszpolgára,
• aki vezette a világranglistát,
• aki a világsiker tűzében újranősülve nőül vette Á. Megyeri Ágit,
• aki ösztönös érzékkel meggyorsította  a pettkó-szendtneri kézmozdulat törvényét, és alulról nyúlt a Széchenyi-szárba.
  
• s aki évtizedes kihagyások után, felnövekvő szupertehetség fia – ifj. Juhász László – leköröző gyorsaságát észlelve, újrarajtolt egy újabb világbajnoki csúcsmenetben.

                                                                                HK.

A kiállításhoz kapcsolódó fényképek megtekintéséhez kattintson ide.