Térkép
Főoldal
E-mail
Oldaltérkép
Hírek
Vissza

Kurultaj

Építkezés 2010. július 24-26.

Szombaton felépült az első jurta.
Igen, az a távoli fehér folt az, a csodás bugaci tájban.
 
Kijelöltük a táborok, a lelátó helyeit, feltisztítottuk a területet övező, hűsölésre alkalmas akácsorok alját, lekaszáltuk a szélek egy részét. Összegyűjtöttük a szerelvényre való szénát, (köszönjük az IFA-s csapatnak a szállítást!), elkezdtük a nádszövetes kerítések építését. Tehát reggel 6 órától fárasztottuk a fejszéket, kalapácsokat, kaszákat, villákat és gereblyéket.

    
 
   
 
A megérkezett faanyagot egy kedves helyi traktoros húzta ki a homokból, egy másik pedig megszabadította a rakományától. Mindkettő igen nagy segítség volt, köszönjük! A három tepsi almás süti pedig igazán finom volt, semmit nem rontott az ízén, hogy a csomagtartóból ettük meg, köszönjük.

   
 
Késő délután megépült a második jurta a csodás naplementében.
 
  
 
Mindannyian a jól végzett munka örömével indultunk szombaton haza. Ezúton köszönjük mindenkinek a segítséget!


A vasárnapi eső miatt nem sok látható haladás történt, de nagyot léptünk előre néhány egyéb részletkérdésben.
A hétfői nap is esős volt, de a levegő friss, párával illatos. Az asztalos segítők készítettek maguk fölé tetőt, így halad a munka. A lelátók talajának feltöltése, egyengetése is folyamatban van, és folytatódik a hatalmas terület kaszálása. 

  

Igyekszünk a következő napokban is jelentkezni az építésről szóló friss hírekkel, és továbbra is várunk mindenkit, akinek van ideje és kedve segíteni!

Üdvözlettel, a Szervezők. 
2010-07-27
Az oldal fejlesztője: I-Design Studio, Szeged
Honlapkészítés | Arculattervezés | www.i-design.hu