|
|
Vendégkönyv
| Név: andrea |
| azt szeretném kérdezni, hogy a szüreti bál pontos időpontja mi lesz? |
|
| Név: Lúcia |
| Szeretnék érdeklődni , hogy lesz -e szüreti 11.-én? |
|
| Név: volt BUGACI |
| Gyönyörű a kiállítás, mely akár a Néprajzi Múzeumban is megállná a helyét. Gratulálunk, mi 20 éve költöztünk Jászszentlászlóra, s már 2 éve fontolgatjuk, hogy vissza kellene költözni. Ha tudnánk, hogy a polgármester állása nyugdíjas koráig tart, egyáltalán nem gondolkodnánk. A Kurultaj sem volt semmi, voltunk Bösztörpusztán is, messze alulmaradt a bugacinak, pedig ott rendőr sem volt. |
|
| Név: Kiállítás rendezők |
Kb. egy éve kezdtük el a több, mint 3000 kockányi negatív film digitalizálását. Egyrészt a tervezett kiállítás számára, másrészt az archiválásuk miatt. Ezekből hívattuk elő a kiállításon látható válogatást.
Egyébként a tervek szerint egy állandó kiállító helyszínt kapnak majd a fotók, ahol az állandó kiállítás mellett lehetséges pl. egy-egy időszakot vagy témát bemutató kiállítás rendezése is. Egyéb közzétételükről természetesen az alkotók döntenek.(de mi biztosan nem fogjuk erre inspirálni őket, mert reméljük más is azt gondolja, hogy jobb igazi kiállításokat látogatni, mint egyedül képeket nézegetni otthon a saját számítógépünkön:) |
|
| Név: Kiállítás |
| Egyszerűen nagyon jó. Biztosan nagy munka lenne, de ha nincs jogi akadálya, érdemes lenne digitalizálva is elérhetővé tenni. |
|
| Név: makacs átutazó |
A gyönyörű bugaci parkkal szemben a főutcán még mindig ilyen-olyan szeméttel, gazokkal tele a sarki telek, a buszmegálló mellett.
Ennek a témának a vendégkönyvben is van helye,hiszen mi látogatóként vettük észre.
|
|
| Név: végre jót is írnak |
Gratulálok én is a kiállítás szervezőinek!
Nagyon jó, hogy ilyet is lehet látni! Kerestem a kisdobos könyvünket, de olyan korait nem találtam, sajnos.
Egyébként nagyon hangulatos a berendezés is! |
|
| Név: Köszönet |
A Művelődési Házban lévő Múlt-kor kiállítás egyszerűen fantasztikus!!!(Csak kicsit rövid ideig tart, ezt nem elég egyszer megnézni...)
Köszönet a szervezőknek, nagyon nagy munka lehet mögötte, és sok-sok jó ötlet!!!Aki még nem látta nézze meg gyorsan!!!! |
|
|
 |
|